e- FIGYELŐ országos verseny II. helyezés

A Fenntarthatóság Felé Egyesület és szakmai partnere, a Magyar Természetvédők Szövetsége 2018. május 29-én rendezte meg az elektronikai eszközeink környezeti és társadalmi hatásaival foglalkozó “e- Figyelő” vetélkedő döntőjét. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában rendezett döntőn a 303 csapatból a tíz legjobb csapat mutathatta be az elektronikai kütyükkel kapcsolatos tevékenységeit és mérette meg a vetélkedő során összegyűjtött tudását.
A három online forduló során titkos kódok feltörésén keresztül jutottak el a diákok a készülékek előállításának megdöbbentő körülményeihez, például virtuális utazásaik során kongói bányában dolgozókkal készítettek riportot.

Az egyik feladat keretében le kellett írniuk a tapasztalataikat arról, milyen az, amikor egy napot mobiltelefon nélkül kell átvészelni.

Fejlesztő csapatként pedig többek között megtervezték a környezettudatos és emberi jogokat is szem előtt tartó készülékeinket.

Akciók szervezésével igyekeztek minél több diáktársuknak átadni a megszerzett ismereteket.

Ezen országos versenyen a 10 legjobb csapat döntőjének értékelése után iskolánk csapata a II. helyezést érte el.

Csapattagok: Pente Lóránt, Rafael István, Tarczali János Attila

Felkészítő tanár: Szilvási Ilona Júlia

Az eseményről készült  képek  ITT megtalálhatóak!